Kisokos

Állatvédelmi törvény

Az állatvédelmi törvény rendeletében kiemelten azokat a részeket, amelyek kifejezetten degukra/rágcsálókra vonatkoznak.

41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet

a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról

Általános rendelkezések

  1. §(1) E rendelet alkalmazási köre a kedvtelésből tartott állatok tartására és forgalmazására terjed ki.

(2) E rendelet alkalmazásában

  1. a)kedvtelésből tartott állat:a rendszertani besorolásától függetlenül minden olyan állat, amelyet nem kizárólag tudományos kutatás, állati eredetű termék előállítása, igavonás, teherhordás, természetvédelem, géntartalék- védelem és – eb és macska kivételével – közcélú bemutatás céljából tartanak, tenyésztenek, forgalmaznak, továbbá az az állat, amelyet más kedvtelésből tartott állat táplálása céljából tartanak és szaporítanak, valamint a nem gazdasági céllal tartott haszonállat, és a vadászatra használt állat;

A kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezések

  1. §Az állattartónak rendelkeznie kell a kötelező immunizálásra vonatkozó mindenkori adatokkal és dokumentumokkal, egyedi tartós megjelöléssel rendelkező állat esetében az állat azonosítására vonatkozó adatokkal és dokumentumokkal is. Amennyiben az állat új tulajdonoshoz kerül, részére e dokumentumokat át kell adni, illetve tájékoztatni kell az állat fajáról (fajtájáról), – ha ismert – az egyed neméről és koráról, továbbá az egyed tartásához szükséges minimális ismeretekről.
  1. §(1) Az állatok számára a táplálékot, továbbá a nyulak és rágcsálók esetében a fogak koptatásához szükséges rágóanyagot az adott fajnak, az egyed korának és élettani állapotának megfelelő minőségben, mennyiségben és lehetőség szerint az adott faj természetes viselkedési szokásaihoz leginkább alkalmazkodó időközönként kell biztosítani.

(2) A kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja.

 (3)16

A kedvtelésből tartott állatot és az állat tartási helyét az állat tartójának naponta legalább egy alkalommal ellenőrizni kell. Az állattartónak gondoskodnia kell arról, hogy az állatok tartási helyén a környezeti viszonyok megfeleljenek az állatok szükségleteinek, valamint hogy a tartási helyük úgy legyen kialakítva, hogy az ne okozhasson sérülést az állatoknak. Állandó fényben vagy állandó sötétségben, valamint állandó zajban állatot tartani nem szabad.

 (4) A kedvtelésből tartott állat tartási helyének olyan méretűnek kell lennie, hogy az állat fajára jellemző mozgási igényét ki tudja elégíteni. Lófélék és eb esetében a mozgási igény az állat mozgatása útján is kielégíthető, azonban esetükben is törekedni kell az olyan tartási módra, amely lehetővé teszi az állat kedve szerinti mozgását.

(5) (…)

(6) (…)

(7)

(…)

 (8)20

A csoportosan tartott állatok esetében – hacsak az adott fajra vonatkozó tudományosan elfogadott ismeretekből más nem következik – a tartási helyet úgy kell kialakítani, hogy mindegyik egyed versengés és agresszió nélkül egy időben hozzáférjen az etető-, itató-, fürdő-, pihenő-, és búvóhelyhez.

 (9)21

A talajszinten élő állatok hálós aljzaton nem tarthatók, kivéve, ha füves területen, vagy közvetlenül a talajon helyezik el a ketrecet.

 (10)22 A nem kizárólag talajon vagy vízben lakó fajok esetében legalább két olyan polcot vagy ágat, ülőrudat kell elhelyezni, amelyek mérete és kialakítása olyan, hogy az állat biztonságban és természetes testhelyzetben tud rajtuk ülni, pihenni.

(11)23 Az akváriumot, amelyben halat tartanak, üveglappal, hálóval vagy más arra alkalmas tárggyal kell lefedni, vagy az akvárium olyan mértékben tölthető fel vízzel, hogy a vízszint és az akvárium felső pereme közti távolság alkalmas legyen a hal kiugrásának megakadályozására.

(12)24 Patás állat és eb kivételével kedvtelésből tartott állatot kikötni tilos. Patás állatot és ebet állandó jelleggel, hat hónaposnál fiatalabb ebet tartósan kikötve tartani tilos.

(13) Az ebek kikötéséhez, illetve vezetéséhez használt eszközöknek az állatra történő rögzítésére kizárólag nyakörv vagy hám használható oly módon, hogy az az állat egészségét ne veszélyeztesse.

(14)25 Az (5) bekezdés a) pontjában, valamint a (6) bekezdésben foglalt rendelkezés nem terjed ki az állatmenhelyekre, valamint a hatósági megfigyelés alá vont ebek tartására.

(15)26 Az eb, macska és görény kölyköket nyolchetes korukig anyjukkal kell tartani.

(16)27 Hím sziámi harcoshalakat úgy kell tartani, hogy azok egymást, illetve tükörképüket ne láthassák.

  1. §(1) Az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék más állatok – kivéve a ragadozó állatok táplálására szánt élő egyedek -, illetve az ember biztonságát.

(2) Különböző fajhoz tartozó állatok csak akkor tarthatók együtt – az (1) bekezdésben leírtak figyelembevételével -, ha az állatok egymás testi épségét nem veszélyeztetik, az együtt-tartás idegi megterhelést egyik fajhoz tartozó egyed számára sem okoz, továbbá ha minden egyed rendelkezik olyan tartózkodási hellyel, ahol zavarás nélkül nyugalomban táplálkozhat és pihenhet. Agresszív viselkedésű állatokat tilos más állatokkal együtt tartani.

  1. §(1) A kedvtelésből tartott állatokkal kíméletesen kell bánni, azoknak szükségtelenül fájdalmat, szenvedést, illetve félelmet okozni nem szabad.

(2) A kedvtelésből tartott állat tartója köteles az állat életfeltételeinek kialakítása és a tartása során

  1. a)az adott faj viselkedési és szociális igényeit is figyelembe venni,
  2. b)az állatot a fajának (fajtájának), korának, fiziológiai állapotának és tartási céljának (használatának) megfelelően olyan takarmánnyal ellátni, amely annak jólétét szolgálja.

(3) A kedvtelésből tartott állat tartójának meg kell akadályozni azon állatok szaporodását, amelyeken olyan küllemi, illetve viselkedésbeli hibák fordulnak elő, melyek szenvedést okoznának az utódaiknak, vagy káros egészségügyi hatással lennének rájuk nézve.

A teljes rendelet

Forrás: www.complex.hu