• Galéria

    Kispoc

    Róla még nehéz beszélnem, nemrég hagyott itt minket. Később írok róla, most még nem megy könnyek nélkül. *** Kispoc különleges helyet foglalt el a szívemben. Nem akartam több degut, de megláttam őt a kereskedésben, ő pedig visított, amikor észrevett. Szerelem volt első visításra. Így hát 800Ft-ért megváltottam a szabadságát. Vettem neki egy emeletes, kör alakú ketrecet, amit nemsoká már Kislánnyal osztott meg. Igazi Love Story az övék. Békében és nagy egyetértésben éltek, mint egy szerelmespár. 2011 novemberben vesztettük el. Húgyköve volt és amikor vittem volna a műtétre, az orvosnál még a váróban örökre elaludt. Most, 4 hónappal később vettem kézbe a szállító dobozkáját és ürítettem, hipóztam ki. Eddig képtelen voltam…

  • Galéria

    Kislány

    Az ő származása nem egyértelmű. Tengeri és Lánypoc egy időben voltak vemhesek Fiúpoctól. Lánypoc elpusztult és úgy gondoltam, hogy ez a Kislány kell nekem emlékbe, őt nem adom oda senkinek. Kispoc párja lett, sőt: a szerelme. Ekkora pocokszerelmet még nem láttam. Kispoc udvarolt neki, megfogta a fogai között a kerámia etetőtálat, felvitte az emletre és letette elé. Nem hittem a szememnek. Innentől kezdve folyton egymáson csüngtek, soha nem volt vita (visítás) köztük. A legnagyobb kuciszerelemben éltek. 2011.  novemberében Kispoc elpusztult, Kislány azóta egyedül él, többet törődöm vele és kiengedem a többiekhez. Még nem tudom, mi lehet számára a végső megoldás. A legjobbat szeretném neki, de Kispocot pótolni nem lehet és…

  • Galéria

    Fiúpoc és Mini

    Fiúpoc az első fiúdegum. Őt Tengeri és Lánypoccal együtt kaptam kölyökkorukban, 2007-ben. Sajnos a két nőstény meghalt. Fiúpocot sajnáltam volna egyedül hagyni, nem ahhoz szokott, ezért megpróbáltam a szakkönyvek szerint az egyik legnehezebbet: összeszoktatni egy idősebb hímet, egy suhanckorúval. Voltak apróbb harcok, de a vártnál jobban sikerült a barátkozás. Megérte. Minipoc Kispoc és Kislány kölyke. Pofátlanul gyönyörű degu. A személyisége nem hordoz különleges, rendkívüli jegyeket. Nem kifejezetten kötődik hozzánk, önállóbb jellem. Aktív, eleven és kíváncsi. A jelleme megtörhetetlen. Soha nem fordul magába, mindig magabiztos és határozott. Fiúpoc a szelídítés keménymagja. 2 év alatt míg nálam volt és folyamatosan foglalkoztam vele mindig a kezemhez kapott, megharapott. A két nőstény, akikkel együtt…

  • Galéria

    Fakó és Tömpe

    Szülők: Kistengeri, Fiúpoc. Az ő születésük roppant módon szerencsétlen. Kistengerit és Kisfiút minél tovább szerettem volna az apukájuk mellett tudni tragikus sorsukra való tekintettel (Tengeripoc belehalt a szülésbe) és amikor elválasztottam őket, akkor már – mint kiderült – elkéstem. Egy apa-kislánya vérfertőzés eredményeképpen megszülettek a korcs ikrek. Sokat dilemmáztunk mi legyen velük, végül nem volt szívünk megfosztani őket az élettől. Teljesen egészségesek, viszont továbbszaporításra alkalmatlanok. (az apukájuk ezt úgy jelezte, hogy mindkettő farkát lerágta kiskorában). Ezért nem is volt kérdés, hogy nálunk maradnak. Innen is látszik, hogy én is a hibáimból tanultam és lettem tapasztaltabb degutartó. Remélem másnak elég lesz az én példám, hogy elsőre jól csinálja. Érdekesség, hogy Tömpe…

  • Galéria

    Emil és Olivér

    2015.május 13-a óta vannak nálam. Nem csak azért különlegesek, mert kékek, hanem azért is, mert nekik szerencsére végig jó soruk volt, őket nem kellett megmenteni. A gazdái fájó szívvel kellett, hogy lemondjanak róluk külföldi munka miatt, de gondoskodtak róla, hogy jó helyre kerüljenek. A bizalmukat meghálálva óvom őket, a volt gazdik pedig folyamatosan érdeklődnek irántuk. Hamarosan meg is látogatnak bennünket. Gyönyörűen szénázó, Complethez szokott szépségeket kaptam, így nincs is más dolgom, mint hogy folytassam amit Dóri és Gergő elkezdtek: a szeretetteljes gondoskodást. Rendkívül barátságos, kicsit félős fiatal hím kékek: ők Emil és Olivér. ►GALÉRIA

  • Galéria

    Ketrecek, ötletek

    Ha már megvan a megfelelő méretű ketrec, jöhet a praktikus berendezés, ehhez találsz itt ötleteket. Képek forrásai (internet): www.deguworld.proboards.com degus-international-forum.degusnorge.com degus-international.org zoo-sad.inforico.com.ua merkatur.ru fr.wikipedia.org tierpla.net sithrattery.com myhomezone.co.uk doeppl.de deguchronicles.weebly.com animal-chronicles.weebly.com pinterest.com deguworld.proboards.com  

  • Gyorssegély

    Hasznos

    Ezt a menüpontot azért hoztam létre, hogy a felmerülő kérdéseidre gyors választ kapj. Igyekszem a leggyakrabban előforduló kérdésekre megadni a választ. Ha betegség a gond, akkor az azonos nevű menüpontban találhatsz megoldást. Folyamatosan bővítem, frissítem.   Mit tegyek ha a degum nem szénázik/nem koptatja rendesen a fogait? Ha túlnő a foga, ne várd meg, míg lefogy, kérj időpontot egzotikus állatokhoz értő szakorvoshoz, mielőtt legyengülne és nem tudna enni. A doki a hátsó örlőket is megnézi, szükség esetén csiszolja, amiket a gazdi nem tud otthon ellenőrizni. A fogcsiszolás (nem vágás!) megfelelően felszerelt rendelőben, gázos bódításban történik. Utána ha nem kapnátok kérjetek pár napra való fájdalomcsillapítót. Ha esetleg nem tud enni csiszolás után, pépesíteni…