Lakhely

Környezet

Helyiség, környezet

A kisállat az élete nagy részét lakóhelyén tölti, ezért nagyon fontos, hogy az megfelelő méretű, berendezésű legyen és, hogy legyen(ek) játszótársai/fajtársai.

A degu ketrece akkor jó, ha tágas, hogy a mozgásigényét minél inkább kiélhesse. Ez minimum 60x80x100 cm-t, a határ felfelé a csillagos ég, hiszen nagyobb ketrecet is ki tudnak használni. Legyen kreatívan berendezve,  almozható teljes szintes polcokkal a nagyobb futófelületért, mókuskerékkel, bújócsövekkel, függőággyal, házikóval, lépcsőkkel. Zsákmányállat lévén stresszt jelent neki, ha nincs ahová elbújjon veszély esetén. Idegen neszre, hirtelen mozgásra is megijedhet. Ilyenkor legyen egy búvóhelye, ahová eliszkolhat. A komfortérzetét növelve célszerű sarokban, vagy fal mellett elhelyezni a lakóhelyét. Ne tegyük a földre, hanem asztalra, állványra pakoljuk a ketrecet. Így nekünk is kényelmesebb ellátni és ami fontosabb kisállatnak is jobb, ha nem felülről közelítünk, mint egy ragadozó. Úgy nehezebb szelídíteni is.

A lapos és széles nyúlketrecekkel ellentétben jobban kedvelik a picit keskenyebb, de magas felhőkarcolókat, mert jobban ki tudják használni a magaslati részt is. 🙂 Sőt kifejezetten szívesen alszanak a felső emeleten, tehát pl. egy függőágynak is remek hely a galéria.

A gazdi nyugalma érdekében érdemes külön hálószobát választani a degunak és magunknak. A napi rutint hamar megszokja az egyébként természetben is abszolút nappali életmódú kisállat. Ha adott időben kap enni, húzzuk fel nála a redőnyt, stb, akkor a degunál is hamar kialakul a napirend. Így nyugodtabb is lesz, tud pihenni este és kiszámíthatóbb lesz a tól-ig idő amíg alszanak. A jó kapcsolat viszont külön helyiséget kíván. Akinek van tapasztalata, hogy a faházikó vagy polc bontása milyen zajjal jár, az megérti.

Fontos, hogy semmiképpen ne legyen huzatos a helyiség, ahol a degut tartjuk. Arra érzékenyek, viszont hőmérsékletben a 15-25 fokot szeretik, mint mi. A túl melegre (30 fok felett) intoleránsak. A legjobb, ha a ketrecnek egyik része árnyékos, a másikra elér a napfény, így el is bújhatnak és süttethetik is a hasijukat. Az a hőmérséklet, ami pólóban nekünk is még kellemes, az lesz jó a degunak is. Tehát nem ér télen kivágni a fűtetlen sufniba! A hirtelen hőváltozást sem bírják.

A degut egyedül ne tartsuk, mert társas állat, depressziós lehet, ami rövidebb élthez és erősebb betegséghajlamhoz vezethet. Vagy egyneműeket tartsunk, vagy minimum egy párt, ahol a fiúcska legyen ivartalanított. Egy nőstényhez csak egy hím kerülhet, viszont egy hímnek lehet több nősténye, azok nem veszekednek, ellenben szaporodnak. A hazai beltenyésztett állományban kevés nőstény van olyan súlyban és erőben, hogy ezt hosszútávon is kibírja, ezért a folyamatos, vemhesség, szoptatás rövid úton a halálukhoz vezethet. Ők csapatban érzik jól magukat igazán. Az ivartalanított hím több nősténnyel a legtutibb és legstabilabb csapat. Egy deguban ne gondolkozz, mert nem tudsz annyit vele lenni, hogy helyettesítsd a fajtársait és szomorú lesz egész életében. Válassz akkor olyan rágcsálót, ami egyedül tartható: pl. hörcsög.

Egy fontos gondolat:

“Az állatok életük legnagyobb részét a ketrecben vagy terráriumban töltik. Minél nagyobb helyük van, és minél gazdagabb a környezetük, annál valószínűbb, hogy fizikailag és mentálisan is egészségesek maradnak!” 

(Forrás: www.ragcsamentok.hu – már megszűnt oldal)

Berendezési kellékek

Lássuk mire lesz szükséged egy alap degulakhoz. Egy mini degu enteriőr kalauz következik.

Szekrény méretű ketrecben tartsuk. Legyen jól szellőző, minél tágasabb a helyük. Terráriumnál a vizeletből visszaáramló ammónia helytelen szellőzés mellett egészségre ártalmas lehet. Sajnos volt már olyan, hogy terráriumban tartott degu elveszítette a szaglását örökre, ezért azt ne válaszd! A ketrecet érdemes házilag készíteni vagy készíttetni. Ehhez ötleteket, segítséget, a ketrecépítés almenüben találsz.

A  ketrec minimális mérete 60x80x100 cm. ha ketrecépítésbe fogsz, akkor ne a minimális méretekre törekedj, mindig nagyobbra, mert annál jobb lesz a deguidnak. Nagyobb teret is boldogan kihasználnak! Magas ketrec legyen, emeletes, lépcsős, tele polcos. Boltban nem érdemes venni, mert a megfelelő méretű ketrec már 40-50 ezer forint és szinte biztos, hogy valamit át kell rajta alakítani, hogy alkalmas legyen deguháznak. Egy régi szekrényből érdemes átalakítani vagy újat építeni. Olyat, ami minden tekintetben megfelelő. Érdemes még körbenézni ingyenes hirdetési oldalakon, hogy a lakhelyedhez közel árulnak-e megfelelő használt ketrecet. Nekünk már ott is sikerült irtó jókat kifogni. De sok helyen vannak régi, ingyen elvihető szekrények.

Kell szerezni egy itatót, etetőtálat-. Itatók közül a törpenyúl megfelelő 2 degu számára. 3< degunak mindenképp nyúl itató kell. A gazdinak is kényelmesebb, ha biztonságban tudhatja kedvencét, legalább 1 napra biztosan elegendő folyadékot kell tartalmazzon az önitató. Szinte mindegyikhez adnak drótot, amivel felakasztható. Részletesebb információt az itatók menüpontban olvashatsz. Itatóból, etetőből csak újat válassz higiéniai okokból tehát ne használd a berendezett használt ketrec etetőjét, itatóját!

Az etetőtálnál már több alternatíva is van. Az egyik a rácsra szerelhető fém mélyebb tálka. Könnyen tisztítható és ritkán verik le. Mi jobban szeretjük a peremes és széles kerámia tálakat, használaton kívüli hamutálakat. Ezek a kellékek rágásállók, tartósak és biztonságosak. Az etetőtálkákkal az azonos nevű menüpontban kifejtve is foglalkozom. Hipermarketekben lehet kapni kerámia teamécses tartót pár száz forintért. Az is tökéletes 🙂 Hidd el, a degudnak mindegy, hogy csíkos vagy répamintás. 😀

Mókuskerék: Legalább 35 cm kerékátmérőjű, nem rácsos futófelületű, stabil. Bővebben a mókuskerekekről.

Deguház, avagy miben aludjon egy Mó? Abban egyezzünk meg, hogy egy természetes élőhelyén üregi állatnak búvóhely márpedig kell. Egyértelműen fa vagy kerámia, ha tartósat szeretnél. A fát nehezebb tisztítani, a kerámia hideg tapintású lehet, ami nyáron előnyös. Arra ügyelj, hogy ha boltban veszed a felnőtt degu is kényelmesen tudja használni, nehogy beszoruljon a popsi! 😉 Törpenyúl és tengerimalac ház is jó nekik. Bővebben lásd a házikók menüpontban! Illetve egyre többen készítenek plüss bújókat is, ami maga az álomfekhely: meleg és puha.

Természetesen a degueledel fontos alaptartozék, abból jutnak hozzá a szükséges ásványi anyagokhoz és vitaminokhoz. Erről az etetés menüpontban olvashatsz bővebben. Itt azt is megnézheted, elolvashatod, melyik eledel milyen, így könnyebben tudsz választani megfelelőt. A kaja nagyon fontos.

fürdőhomok a virgonc mókucik barátja. A gazdi örömére eldobják magukat a homokozóban-néha hallhatóan koppannak, megfürdenek, majd, amikor megunták kiborogatják vagy wc-t alakítanak ki belőle. Így van! A degu híresek arról, hogy ha egy sarokba rendszeresítesz homokot, akkor csak egy helyre fognak üríteni. Képesek szinte szobatiszták lenni. Ilyen kis okosak! Tüneményesek ahogyan hanyatt vágják magukat a homokban. Ezt az élményt ne hagyd ki! Ideálisan majdnem minden nap 15-20 percre örvendeztesd meg vele kedvencedet: egy széles, magasabb falú tálkába tégy kb. 2-3 cm vastagon homokot. Van, ahol kimérőset is lehet venni. A madárhomok nem jó! Abban durvább szemcsék, színes mütyűrök, babapiskóta szokott lenni, ami nem jó a degunak. Inkább kerüljük, mert sérülést is okozhatnak! Degu/csincsillahomokként árulják a nekik való homokot, ami finom szemű, szuperjó és tiszta. A homok nem csak játék. A bőrükre, szőrükre tapadt zsiradékot tudják így eltávolítani. Természetes környezetükben az odú előtti porban hempergőznek meg. Belepisilnek és nagyjából dominancia sorrendben megfürdenek benne, ezzel erősítve az összetartozásukat, a közös szagszerelmet. Legolcsóbban 110Ft/kg-os áron tudok homokot. Ez 25 kg-os, de így is megéri! A fürdőzés kb. 20 perc alatt lecseng, utána vegyük ki a homokot, ha nem szeretnénk kidobni. Az így használt homokot fémszűrőn átszitálhatjuk és még 1x újra felkínálhatjuk ugyanabba a ketrecbe. Akár naponta is szívesen megfürdenek benne.

Faágak, hidak, játékok, létrák. Egy igazi degulak kész kalandpark. Nem zsúfolt, de szintezett és sok lehetőséget ad a mozgásra. A lényeg, hogy a fa kezeletlen legyen (natúr). Egyik legkedvesebb játékuk mégis a wc papír guriga és a nem mérgező száraz faágak, illetve a szétnyitott, valamint a csíkokra tépett cellulóz papírzsepiért lökdösődnek, visítoznak is egymással, annyira imádják. Az is legyen natúr, tehát illatanyag mentes.

A degulak kialakításánál van egy szomorú hírem. Miután órákat pepecselsz vele, alakítgatod, kedvenc kismókusod rögvest átrendezi saját igényei szerint. Ez már csak így van. A deguk egyéniségek, hagyni kell őket kibontakozni. Ez általában minden velük kapcsolatos dologra igaz. Nem szabad ezen megsértődni, inkább mosolyogni kell. Rendszeresen érvényesítik az akaratukat, szóval én maradok alul egy-egy ötletem kivitelezésénél. Náluk a praktikum az első, nálunk az esztétikum. Igazi kis rosszcsontok! De lássuk be igazuk van, elvégre is, ők fognak ott élni, nem mi. Ha megfigyeljük el tudják mondani, hogy nekik ebbe a sarokba nem jó az fekvő, máshová szeretnék. ha valamit rendszeresen arrébb tolnak, egyik oldalát rágják, mögötte kaparnak, érdemes áthelyezni.

A tartásuk során megfigyelheted, hogy kész rendszerük van a saját helyükön. Az egyik sarokban a kaja, a másikba fekszenek, harmadikba ürítenek. Legtöbbször takarításnál látható, hogy van egy folt a sarokban, ahol nedvesebb a forgács. (vagy kettő, a másik az itató helyén). A deguk szeretik a rendszert és megszokott kis dolgaikat. Ha több ketrecben több degut tartasz, mint én, akkor nagyon jól láthatod, hogy melyik degud, hová fekszik rendszeresen. Hol pihen: ez lehet akár két különböző hely is, de 3-nál általában nem több. (kerékben, földszinten összekuporodva, függőágyban, beásva a forgácsban. ) Ritkán változtatnak a kedvenc szokásaikon, ezért ha figyelsz rájuk nagyon is kiismerhető a sajátos kis személyiségük, a napi rutinjuk. Ha konzekvensen reggel és este adott időben eteted, cserélsz vizet, szeretgeted őket, nagyon hamar követik a te napirendedet. Nálunk pl. a csukott ajtó jelenti a csendes pihenőt. Több degu gazdijaként elmondhatom, hogy két egyforma személyiség sincs belőlük. 🙂 Csodálatos kis lények, szerintem!

TIPP! Hogyan lehet degut tisztán, minél higiénikusabban tartani?
A degu tartásánál jelentkező kellemetlenségek lehetnek:

Por a forgács miatt: válasszunk, szitált, pormentes forgácsot/pellettalmot. A degu is prüszkölhet tőle és embereknél is allergiát, nehézlégzést okoz. Bútorokon, függönyön, ablakon is csúnyán megtelepszik a por. Alomcserénél ne szórjuk magasról a forgácsot, szedjük ki kézzel vagy a ketrec aljára téve a cserealmot borítsuk ki lassan, fokozatosan. Alkalmazzunk rendszeresen vizes törlést a kényes helyeken: ketrecrács, párkány, bútorok. Szőnyeges helyiséget porszívózni kell. Porszívózás előtt kolis módszerrel söpörd össze a szőnyegen lévő nagyobb szénaszálakat, forgácsot és ezután porszívózd át, ezzel véded a készüléket. A legjobb, ha parkettás, pvc-s helyen van a ketrec, így naponta össze tudsz söpörni, fel tudsz mosni. Magas alomtálca mellett is koszolódik a ketrec környéke. Nekem pl. még nem sikerült úgy szénát betennem, hogy le ne szórjam. 🙂 Rendesebb társaságnál meg lehet próbálni a szintek polározását.

A szagok: teljesen szagmentessé nem lehet tenni a rágcsálótartást, legalábbis nekem nem sikerült. Nyilván a tartott állatok száma, az alomcsere gyakorisága, a helyiség mérete és szellőzése nagyban befolyásolja a szagok erősségét. A minél több almozott futófelület segít. A ketreceket legalább havonta töröljük át hideg vizes-ecettel, majd öblítsük le és töröljük szárazra. Szagtalanít és fertőtlenít is. A higiénia közös érdek. Egészséges degu, egészséges gazdi. Van, hogy nincs időd egyből kitakarítani. Akkor is szedd ki a nedves forgácsot a sarokból és tölts a helyére frisset. Már jobb. A fertőtlenítés nem csak a ketrecre vonatkozik. Az itatót, etetőt, alomlapátot, homokozót, vizesen mosható házikókat (kerámia) is fertőtleníteni kell. A takarítás vége mindig egy nagy szellőztetés. Az emeleti polcokat is ajánlott peremesre készíteni, így azok is almozhatók lesznek. A nagy ketrecben, amiben minden szinten van alom a polcokon is, szinte szagtalanok lesznek.

Költözés új helyre
Ami nekünk öröm, hiszen többnyire jobb, szebb otthont kínálunk kedvencünknek, az nekik eleinte egy nem túl pozitív változás. Ragaszkodnak a helyükhöz, szeretik.
Ha új kecóba tesszük, a régi helyről lehetőleg minél több berendezést tegyünk át. A cserére szoruló ütött-kopott házikót is. Majd később bekerülhet az új. A változtatásokat érdemes apránként bevezetni.
Az új hely miatti izgatottság konfliktushelyzetet teremthet. Újra le kell boxolniuk a rangsort. Megfelelő méretű ketrecben ez ritkább. (mélység 50, de inkább 55 cm minimum)
Ha használt ketrecet veszünk és esetleg használt kellékeket, mindig mossuk át azokat ecetes vízzel, mielőtt bekerülnének a deguk. A mástól átvett etetőket, itatókat dobjuk ki!

 

Fotók:
saját archívum
tapfutar.hu
flickr.com
netpetshop.eu
chinchilla-badesand.de
hamsterhouse.com
xespok.net
egyéb internetes forrás